banner tropi 4 5

Блогът Web EKM Blog очаквайте скоро..

A 2019-es Koreai Fina Vizes Világbajnokság már a végrehajtási folyamatoknál tart

on .

Magyarország fellélegezhetett a Fina Vizes Világbajnokság okozta nyüzsgésből, amelyre 485 ezren látogattak ki és amelyet további 400 ezren követtek óriás kivetítőkön. Míg hazánkban szeptembertől alábbhagyott a szurkolói láz, addig a vizes sportok koreai rajongói most kezdik készíteni magukat a bíztatásra, hiszen 2019-ben Koreában rendezik meg a világbajnokságot. 

Szerző: BERNÁTH Barbara

Teltházzal üzemeltek a fővárosi és a füredi szállodák, az idelátogatók átlagosan 9 napot maradtak és 5 turistából 4 hazájában is ajánlja majd ismerőseinek Budapestet derült ki a hazai felmérésekből. A VB számos sportlegendát, sztárt és a sportélet fontos személyeit látta vendégül, többek között hazánkba utazott Koreából Cho Young Teck, a Fina 18. Gwangju-i verseny alelnöke, aki végig kísérte az eseményeket, és elmondása szerint sokat tanult az itt látottakból.

„Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy már amikor a rendezvény nyitó ceremóniáját néztem, gratulálni akartam az országnak a nagyszerű munkáért. Lenyűgöző volt és egyben egy jó üzenet a világ felé. Másodsorban a szervezőbizottságot dicsérném, hiszen a világbajnokságon dolgozók nagyon kedvesek és ugyanakkor hatékonyan végzik a munkájukat. Sok jót tanultam tőlükmondta az alelnök. Hozzátette, két dolog volt rá nagy hatással. Az egyik a nyitóünnepség volt, amelynek csodálatos látványa mellett a világ megismerhette Magyarország kulturális értékeit, a másik pedig az ország történelme, amelyet szintén egy sporteseményen képes volt közvetíteni hazánk. Hangsúlyozta, nagy sikerként értékeli a 2017-es Vizes Világbajnokságot.

FINA 2

Arról, hogy mit várhatunk a 2019-es Koreai Világbajnokságtól az alelnök azt felelte, hogy a Gwangju-ban tartandó bajnokságon ahogy a szlogenük is szól („Dive into peace) – remélik, valódi béke veheti kezdetét a világ és Korea történelmében. Ezenkívül a rendezvény tükrözni fogja a Fina ötletét a sport élvezetének bemutatásáról, és céljuk, hogy minden ember élvezhesse a vizes sportokat a világ minden táján.

Az alelnök végül arról, hogy a Koreai Világbajnokság jelenleg milyen fázisban áll, pozitívan nyilatkozott: „Büszkén mondhatom, hogy a szervező bizottság már összeállította a költségvetést és az általános tervezéshez szükséges fázisokat. A következő és egyben hatalmas lépés a megvalósítás lesz, mint például a létesítmények és a műveleti központok kialakítása.  Összegezve tehát, a végrehajtási folyamatoknál tartunk, és biztosak vagyunk abban, hogy mindennel elkészülünk a rendelkezésre álló idő során. Fontos elmondanom, hogy csodás munkát végzett a magyar szervező bizottság, hiszen látjuk, hogy mennyi idő kell a rendezésre, és Magyarországnak csak fele annyi idő jutott, mint nekünk.

FINA 3 

FINA 5

Forrás: Globs Magazine

http://www.globsmagazine.com/index.php/en/

Full premium theme for CMS

Bookmaker Bet365.com Bonus The best odds.

Partnereink

 HTCC  Globoport logo black

latimologo newglobslogo new